Tisztelt Érdeklődő!
Hát lezajlott!
Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, nagy siker volt. Ez
a siker, a sok köszönö és gratuláló levél arra ösztönöz
minket, hogy betartsuk igéretünket és jövöre egy még nagyobb
még jobb fesztivállal álljunk elő. Az már most is látszik,
hogy hazánkban szükség van a minőségi hústermékek ilyen
fajta bemutatására, és a kereskedők, forgalmazók közvetlen
kapcsolatára a vevőkkel. Ez a fesztivál, a jó hangulat,
a remek zenék, a kiváló egyéb magyar termékek bemutatása
mellett jól szolgálta ezt a célt. A kilátogató több tízezer
érdeklődő sok esetben attól vásárolhatott aki maga ízesíti,
készíti a termékeit, mi lehet ennél jobb garancia arra,
hogy valaki azt kapja amire számít?
Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek aki kilátogatott,
és természetesen a kiállítóknak is akik remek termékeikkel
jelen voltak és ezzel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
A galéria menüpontban megtalálhatók a fesztivál képei, jó
nézelődést!
Viszontlátásra 2009-ben
A Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete -MOE- 1994-es
megalakulása óta dolgozik a mangalica törzsállomány gyarapításán,
tenyésztésén és génmegőrzésén. A 13 év alatt sikerült a
kevesebb, mint 200 egyedes törzsállományt közel 8000-es
törzskönyvezett állománnyá duzzasztani. A MOE jelenleg is
a mangalica államilag elismert hivatalos tenyésztő szervezete
és 2003-tól a mangalica hivatalos fajfenntartója is.
A 2007-es évben a szabadtéri rendezvényeken, a mangalica
termékek forgalmazása területén sikeres együttműködés kezdődött
a MOE és a VARIOMOBIL Kft. között. Ennek és a jó munkakapcsolatnak
szinte egyenes következménye volt a gondolat, egy nagyszabású
mangalica fesztivál közös megrendezése.
Éppen ezért a mangalica minél szélesebb körben való megismertetésének
következő állomásaként, hagyományteremtő, kulturális és
gasztronómiai programként, a szövetség megbízásából, a VARIOMOBIL
Kft. megrendezi az
ELSŐ BUDAPESTI MANGALICA
FESZTIVÁLT
Melynek időpontja: 2008. február 8-10ig.
A helyszín:
VÁROSLIGET, VAJDAHUNYAD VÁRA
Fekvése és páratlan adottságai európai szinten
is irigylésre méltó lehetőséget nyújtanak egy rendkívül magas
minőségű rendezvény lebonyolításához. Ismert és könnyen megközelíthető.
Küldetésünk:
A már fent említetteken kívül a széles tömegek megismertetése
a mangalicából készült termékek egészségre gyakorolt hatásával.
Ezzel a korszerű étkezésre és nem utolsó sorban a 100%-ban
magyar termékek megvásárlására ösztönözni a kilátogatókat.
Természetesen a legfinomabb falatok helyben elkészítésével,
bemutatásával.
A megvásárolható termékek listáját a kiállítói menüpont alatt,
a helyben fogyasztható étkekből a fenséges mangalica falatok
menüpont alatt talál ízelítőt.
A Rendezvény költségeit az egyesület állja,
tagjainak ingyen biztosít lehetőséget a megjelenésre, így
a legkisebb tenyésztő is megjelenhet és népszerűsítheti termékeit.
Az egységes megjelenést biztosítandó, 4x2m-es tökéletes minőségű
faházakat bocsátunk a kiállítók rendelkezésére. A mangalica
termékek mellett további 100%-ban magyar termékek bemutatásával
színesítjük a programot, továbbá a felállított színpadon ennek
a szellemiségnek megfelelő műsorokkal szórakoztatjuk a kilátogató
közönséget. A kilátogatók körében nagy népszerűségnek örvendhet
az élő állatkiállítás és a tájjellegű disznóvágás is.
Az esemény egy-egy napján kolbásztöltő és
pörkölt főző versenyt hirdetünk, melyen bárki résztvehet.
Lehetőség nyílik a médiából és egyéb területekről ismert személyiségekkel
együtt főzni, az elkészült ételeket pedig neves szakácsok
és hozzáértők zsűrizik, hogy a legjobbak megkaphassák a fesztivál-
díjat.
A belépés természetesen
mindenki számára ingyenes.
Összefoglalva:
A MOE vezetői és tagjai jól tudják, hogy munkájuk eredménye
a márkás, garantált mangalica termékek minőségében mérhető,
ezért mindent elkövetnek, hogy a kilátogatók megismerhessék
az eredetigazolt első osztályú termékeket és később, az üzletekben
jól dönthessenek, majd ha mangalica terméket vásárolnak.
Őszintén remélem, hogy februárban Önnel is találkozunk egy
remek hangulatú téli eseményen.
Üdvözlettel:
Veégh Attila
A rendezvény szervezője
VARIOMOBIL Kft.
|